Figyelem! Ez gyerekek számára készült játék, kicsit megtévesztő, hiszen pont ugyanolyan, mint amilyet a felnőttek használnak! Ezzel a készlettel a takarító személyzet jól fel lesz szerelve, hogy segítsen anyának és apának a takarításban.
A kicsik játék közben megismerkedhetnek a színek világával, a nagyobbak memóriájukat és koncentrációs képességüket fejleszthetik. A szivárvány társasjáték 3 különböző korosztálynak szóló játékvariációt rejt magában, így a gyerkőcök sokáig játszhatnak vele, a nagyobb tesóknak is izgalmas.
A doboz tartalma: - szivárványos tábla - 36 korong színes képekkel - 6 színű dobókocka - játékszabály
Ajánlott: 3 éves kortól 10 éves korig 1-6 játékos részére
A halvány körvonalakkal előrajzolt sablont, a készletekben található eszköz használatával tehetjük teljessé. A képkarcolás technikája könnyen elsajátítható, hiszen minden szettben találhatunk egy próbalapot, amely segítségével kedvünkre gyakorolhatunk. Látványos szobadísz sőt, egy igazán kedves, saját kezűleg készített egyedi ajándék lehet.
Klein Bosch Építőkészlet elektromos Ixolino-val, mely R03 vékony ceruzaelemmel működik (nem tartozék) és segítségével többféle jármű építhető össze. Ajánlott: 3 éves kortól
A mágneses építőkockákat tartalmazó doboz tökéletes kezdet a kis építők számára. A kezdődoboz 16 különböző, színes mágneses építőkockát tartalmaz. A beépített mágneseknek köszönhetően az építőkockák könnyen összekapcsolhatók, így stabil szerkezeteket alkotnak. Németországban készült. A tok méretei: 20 cm x 6 cm x 17 cm. 1 éves kortól ajánlott.
A képkarcoló egy nagyszerű kreatív készlet kis és nagy művészek számára. A képkarcolós elősegíti a kreativitást, a finommotorikát és a koncentrációt, miközben hatalmas szórakozást nyújt. Minden művész büszke lesz az elkészült műalkotására.
Ismerd meg Steffi Love-ot és a mindennapjait, aki most éppen a cuki, Hello Kitty mintás, flitteres ruhájában ment sétálni. Ráadásul képzeld, ha felfelé simogatod a flittereket a szoknyáján, akkor más lesz a színük, mint amikor lefelé simítod őket. Hello Kitty cica aranyos fülecskéit rakhatod Steffi Love fejére, vagy öltöztesd fel a cuki magassarkú cipőjével és a csodaszép nyakláncával. Fogd meg a táskádat, és menj te is sétálni vagy egy közös városnézésre, miközben megmutatod, hogy milyen szép játékbabád van! A babát 3 éves kor feletti lányoknak ajánljuk.
A halvány körvonalakkal előrajzolt sablont, a készletekben található eszköz használatával tehetjük teljessé. A képkarcolás technikája könnyen elsajátítható, hiszen minden szettben találhatunk egy próbalapot, amely segítségével kedvünkre gyakorolhatunk. Látványos szobadísz sőt, egy igazán kedves, saját kezűleg készített egyedi ajándék lehet.
Imádod a rendőrjárgányokat? Szeretnél mondjuk egy igazán menő rendőrautót? Akkor csapj le erre a Audi RS 3 autóra a Dickie Toys gyártásában! Rakd ki a táblát és a bójákat az útra, és állj a bankrablásból menekülő rosszfiúk útjába! Ha látod, hogy közelednek, akkor kapcsold fel gyorsan az autó fényeit, és persze ne felejtsd el a magyar hangot is bekapcsolni, hogy biztos tudják: előled bizony nem menekülhetnek! Száguldj végig az autópályán, kapd el a gazfickókat, és ha fülön csípted az összeset, akkor vidd gyorsan őket a rendőrőrsre! Legyél te a legmenőbb srác a környéken ezzel a 15 centiméteres rendőrautóval, de csak ha elég bátor vagy és elmúltál hároméves! A műanyag játékhoz 3 db LR44-es elem szükséges, amelyeket már megtalálsz a játékban.
Ebben a gyurmakészletben igazán vagány színek állnak majd a rendelkezésedre, ugyanis az élénk színektől kezdve a sötétebbig 12 féle színt találsz. Remekül tudod fejleszteni használata közben a finommotorikus képességed is. Számos tanszer lista tartalmaz gyurmát, ha neked is szükséged van rá rendeld meg tőlünk ezt a szuper gyurma szettet és várd te a legfelkészültebben a tanévkezdést.
Biztos mindig is kíváncsi voltál rá, hogy hogyan kell bowlingozni, igaz? Akkor itt a lehetőség, hogy megtanuld a bowling csínját-bínját, és megmutasd a nagyoknak, hogy mire vagy képes! Egy 6 db-os bowling szett egy narancssárga golyóval és a bábuk felállításához segítséget nyújtó hálóval. Szuper vidám és szuper színes szórakozás a három évnél idősebb kisfiúknak és kislányoknak!
Masszív műanyagból készült ezáltal biztos kifogja bírni a homokozó okozta megpróbáltatásokat. E készlet által a kreativitásod sem fog fejlődés nélkül maradni. A szett jóeséllyel a segítségedre lesz. Fellelsz benne egy kis ásót a feladatod megkönnyítésére, és formákat, hogy minél többet tudj gyártani a kedvenc alakzatodból. A szitával könnyű szerrel fogod majd a homokot még simább állagúra varázsolni, amivel sokkal inkább könnyeb lesz majd dolgoznod. A vödör pedig jó szolgálatot fog tenni abban, hogy még gördülékenyebben szállítsd a homokot az egyik helyről a másikba. Udvaron, de akár a kertben is játszhatsz majd vele, a sok színből álló készlet pedig biztosan végig jókedvvel fog eltölteni. Ha ezt a 4 darabos szettet választod a homokozás ezentúl igazi móka lesz.